Kedves Szülők!

Melyik iskolába fog járni elsős gyermekük a 2011/2012-es tanévben?


Ebben szeretnénk segítséget nyújtani Önöknek, bemutatva az

Erkel Ferenc Általános Iskola

( Bp., 1068 Bp. Felső erdősor  20.)

Terézváros önkormányzata által fenntartott 8 osztályos iskola.



A nevelő-oktató munkánk alapelvei: az emberi értékeket védő magatartás kialakítása kisgyermekkortól, a környezetünk megismerése, értékeink, iskolai hagyományaink megőrzése, gyarapítása. Az emberi kapcsolatokban a nyitottság, a közösen kialakított értékrend betartása, az iskolai közösséghez való tartozás erősítése, egymás elfogadása, megbecsülése.


Célunk, hogy tanítványaink biztos alapokra helyezett, érzelemgazdag személyiséggé váljanak és felkészültek legyenek a továbbtanulásra. Ennek érdekében az élményt adó tanulással fejlesztjük intellektusukat, jellemüket. A tanulás folyamatában építünk kíváncsiságukra, érdeklődésükre. A tanítók továbbképzések alkalmával elsajátították a legújabb módszereket (kooperatív módszer, projekt oktatás), melyekkel a tanulók szociális kultúráját fejlesztik, a megszerzett ismeretek alkalmazását segítik.


Kiemelt oktatási területeink: Az első osztályban tanulóink igény szerint francia, vagy az angol nyelvvel játékos előkészítő program keretében ismerkedhetnek meg. Később az idegen nyelvi jártasságot az óraszámok folyamatos emelkedésével kívánjuk biztosítani. (A francia nyelv tanítása már 1967 óta hagyomány iskolánkban.)


A zenét kedvelő tanulók az ének-zenét emelt szinten tanulják. Ők az Operaház gyermekkórusának tagjai, melynek munkájában aktívan részt vesznek. Emellett az iskolában folyó kórusmunka tevékeny részesei. Tanulásukat drámapedagógiai, képzőművészeti és néptánc foglalkozások segítik.

Nagycsoportos óvodásoknak előkészítő foglalkozást, Zeneovi keretében tartunk.

Felvételi követelmény: jó hallás, szép énekhang, ritmusérzék, óvodában tanult dalok éneklése. A főváros minden kerületéből várjuk az érdeklődő tanulókat. Az alsó tagozatos tanulóink számára is biztosítjuk a számítástechnika alapjainak elsajátítását, szükség szerint csoportbontással.


Oktatási módszer: Az olvasás-írás tanítás a hangoztató-elemző-összetevő módszer alapján ismerteti meg a betűket. A szintetikus-analitikus módszer segítségével szótagolva tanítunk olvasni.


Oktatási forma: Guruló iskolaotthon, délelőtt tanítás, délután szabadidő és önálló tanulás az osztálytanítókkal,. alkalmazkodva a szülők igényeihez.



Pedagógiai munkánkat segítő kollégáink: Fejlesztő pedagógus, logopédusok, pszichológus, könyvtáros tanár, pedagógiai asszisztensek.


Nyílt órák év közbeni tartásával biztosítjuk az érdeklődő szülőknek az iskolai nevelő-oktató munkába való betekintést.


Szakköri, tanfolyami lehetőségek: kézműves,természetjárás, zenés-játékos torna, labdarúgás, zsinórlabda, számítástechnika, sakk, néptánc (1-3. osztály)


Hagyományos programjaink: ERKEL-nap, karácsonyi hangverseny, Népek karácsonya, farsang, Madarak és fák napja

Egyéb lehetőségek:
  • Teljes ellátást (3-szori étkezést) / 1-szeri étkezést (ebéd).
  • Ügyeletet reggel 7-745 óráig, illetve délután 16-17 óráig tartunk.

A leendő első osztályosok szülei és a gyermekek részére szülői értekezletet és nyílt napot 2011. január 26-án; 27-én tartunk, ahol a leendő első osztályok tanítóival ismerkedhetnek meg.


A gyermeki személyiség harmonikus fejlesztésének elengedhetetlen feltétele a szülői ház és a pedagógus közösség őszinte, aktív együttműködése. Mi erre törekszünk. Ennek érdekében iskolánkban hatékonyan működik a Szülői Szervezet.

Szeretettel fogadunk és várunk minden érdeklődőt
személyesen vagy telefonon.


Fehér Adrienne s.k. Kuritár Zoltánné s.k.
igazgató igazgatóhelyettes