Erkel Ferenc

1810. XI. 7-én született Gyulán,
1893. VI. 15-én halt meg Budapesten.

Zeneszerző, zongoraművész, karnagy és pedagógus, a 19. sz. magyar zenéjének vezéralakja, a magyar nemzeti opera megteremtője.

Régi zenésznemzetség sarja.
Dédapja, Erkel Vilmos (kb. 1725-1800.) zárdai zenemester volt Pozsonyban, nagyapja, Erkel József (1757-1830.) zenetanár és templomi orgonista Pozsonyban, majd Gyulán, apja, ifj. Erkel József (1787-1855.) kántortanító, templomi karnagy Gyulán, később a Wenckheim-uradalom számtartója, akinek Ruttkay Klára Teréziával kötött házasságából tíz gyermek született, közülük Ferenc a második.
Ferenc elemi iskoláit Gyulán végezte, zongorára, zeneelméletre nagyapja és apja tanította.
1822-25. Pozsonyban a bencés gimnázium tanulója, zenetanára Klein Henrik. Első kompozíciója, egy azóta elveszett Litánia ezekben az években keletkezett.
1823-ban részt vett Liszt Ferenc pozsonyi hangversenyén és többször hallotta Bihari J. zenekarát.
1828-34. Kolozsvárott élt, hangversenyezett és Magyar ábrándokat komponált művész és tudós barátai, Brassai S., Gyergyay F., Ruzitska Gy. és Heinisch J. hatására, aki vezénylésre is tanította.
Itt ismerkedett meg az akkor érlelődő magyar dalmű első sikeres darabjával, Ruzitska J. Béla futásával. A baráti kör mellett ez adta Ferencnek a legnagyobb lendületet a magyar opera felé. A verbunkos, a kor vezető magyar zenei áramlata, a népies műdallal együtt ekkor válik a zenei köznyelv alapanyagává.
1834-ben Ferenc Pesten telepedett le, először zongoraművészként mutatkozott be a közönségnek.

Számos pesti bemutató fűződik a nevéhez, t.k. Chopin e-moll zongoraversenyének (1835.) és (L. Jansa hegedűművésszel) Beethoven Kreutzer-szonátájának bemutatója.
Műsorán t.k. Field, Herz, Hummel, Kalkbrenner, Moscheles, Thalberg-művek szerepelnek. Henri Vieuxtemps-nal közösen adott hangversenyei emlékét idézi Duo brillant c. közös művük (1837.), ez Ferenc első nyomtatásban megjelent műve.
Karmesteri pályája Kolozsvárott indult el egy műkedvelő zenekar élén,
1835-ben már a pesti Várszínházban működő kassai, kolozsvári és más vidéki színészekből álló operatársulat, a Nemzeti Játékszín karmestere.
1836-37. a Városi (Német) Színház másodkarnagya; itt ismerkedett meg a színházi „üzemmel” és a korszerű repertoárral, aminek nagy hasznát vette, amikor 1838. januárjában átszerződött a néhány hónapja működő Magyar (később Nemzeti) Színházhoz és első karmesterként Heinisch utóda lett.
Több évtizedes munkával Ferenc rakta le a magyar operajátszás alapjait, keze alatt szólalnak meg magyar kortárs szerzők és saját művei is. Különböző rendű-rangú művészekből, énekes színészekből és csak néhány igazi operaénekesből (Déryné, Schodelné, Füredi, Stéger, Ellinger, stb.) a németek színházával versenyképes együttest nevelt.
Első operáját, a Bátori Máriát 1840. VIII. 8-án mutatták be a Magyar Színházban, amely e naptól kapta a „Nemzeti” jelzőt.
Az opera dallamai még Bellinit, a recitativók Mozartot, a formák Meyerbeert idézik, de benne a nemzet így is jobbal ünnepelte az első igazi magyar operát.
A Hunyadi László (1844.) mind az operadramaturgia, mind a magyar hangvétel terén a Bátori Mária folytatása és nagyszerű kiteljesedése. Az opera sikere a zenei értékeken túl a témaválasztásnak is szólt; már a Bátori Mária intrikus udvaroncainak merész zenei ábrázolása is polikikai tett volt, de a Hunyadi első fináléjában felcsendülő „Meghalt a cselszővő, elmúlt a rút viszály” már valóságos forradalmi tömegdal.Az opera néhány dallamából összeállított induló négy év múlva a szabadságharc-gyújtó, csak a Rákóczi-indulóval összemérhető hatású zenedarabja lett. A Brassainak ajánlott Hattyúdal, a lakodalmi kép Palotása színtiszta magyar zene. Utóbbi a verbunkos lassú-friss szkémájára épülő szimfonikus zenekari remeklés.
A nyitány 1845-ben, az Anne De La Grange-nak írt s róla elnevezett drámai koloratúr szoprán ária
1850-ben, Gara Mária fuvola kadenciás Cabalettája 1847-ben került a partitúrába. Az opera külföldön is több sikeres előadást ért meg (Bécs 1856., Zágráb és Bukarest 1860., Prága 1895. stb.) A nyitányt önálló zenekari műként is gyakran játsszák, külföldön először Liszt Ferenc dirigálta (Bécs 1846.).
1844-ben a Bartay András ig. által meghírdetett himnusz pályázaton Ferenc műve nyerte el az első díjat, azóta is ez hazánk hivatalos himnusza.
1844-55. közt Ferenc egy sor népszínműhez komponált zenét, ezek közül a Két pisztoly, A zsidó, A rab és az Egy szekrény rejtelmei érdemel külön említést.
1848-ban a forradalom kitörése után Ferenc nemzetőrnek jelentkezett, de felettesei megkövetelték tőle, hogy a karnagyi emelvényen álljon helyt. Látszólag hallgatásba merült, ezalatt azonban következő művein dolgozott. Az Erzsébet (két szélső felvonása Doppler Ferenc és Károly, a középső Ferenc zenéje, 185.) elsősorban magyar operakórusai révén vált híressé.
Egyik legjelentősebb műve, a Bánk bán (1860.) az uralkodói önkény elleni éles kiáltás. Csodával határos, hogy a cenzorok uralma idején színre kerülhetett. Belőle már csaknem teljesen eltűnnek az olasz dallamok, a visegrádi és Tisza-parti jelenetek magyar elemekből épülnek. A Keserű bordal, a Hazám, hazám ária és Melinda áriái a 19. sz-i magyar operazene legmagasabb csúcsai.
Az együttesekben – főleg Verdi hatására – élesen elkülönülnek az egyes csoportok, a jellemek rajza plasztikus és hiteles. A partitúra egyik dísze a szokatlan kamarazenei összeállítású visegrádi jelenet zenéje (Melinda énekét viola d’amore, angolkürt, cimbalom, hárfa és vonószenekar kíséri).
A Sarolta (1862.) fiktív történelmi környezetbe helyezett vígopera, s bár tartalmaz hatásos verbunkos és népies műdal-jeleneteket, nem tartozik az életmű kiemelkedő darabjai közé.
Merész tett volt Ferenc 1867-ben, a kiegyezés évében színre vitt Dózsa György zenedrámája. Szigligeti lojális librettóját Ferenc szándékosan félremagyarázta, és a lázadó parasztok szájára adta a legegészségesebb dallamokat. Az ún. Sátorjelenet a Bánk bán Tisza-parti jelenetének méltó párja. A főhős jellemének megformálását a szövegkönyv tette lehetetlenné. Dózsa megégetése a tüzes trónon és a művet záró látomás-sorozat nagy drámai erőt rejt magában Az énekmondó hitelesen idézi az egykori regösök, igricek dallamvilágát. Míg a Dózsa a kiegyezés elleni politikai színvallás, Ferenc soron következő operája, a Brankovics György (1874.) a Duna-menti népek békéjét hirdeti Bosznia okkupációja idején; és míg az udvar a szerbek, horvátok és bosnyákok ellen uszít, Ferenc az első felvonás végén szerb kólóból épít hatalmas finálét.
Már a Dózsa jelzi Erkel zenéjének bizonyos stílusváltozásait. A partitúrák lapjain szaporodnak a családi és baráti kezek által írt kottasorok. Erkel fiai Mosonyi Mihály tanítványai, aki bár magyar operáiban a purizmusig viszi a magyarságot, valójában Wagner szószólója.

Talán a korszellemnek hódolva, talán a muzsikus fiaira hallgatva Ferenc is rátért a motívum-technika, a végtelen dallam és a merészebb harmóniák útjára. Már a Hunyadiban is feltűntek emlékeztető motívumok, de a Dózsa és a Brankovics egész dramaturgiája a zenedráma elveire épül. A szaksajtó lelkesen üdvözli Erkel „új irányát”, de a közönség elfordul tőle.
Következő operájában, a Névtelen hősökben a szabadságharc „daliás idejére” emlékezik. Az operában a népies műdal dominál, a Kilenc óra kezdetű takarodót az ország valamennyi dalárdája a műsorán tartotta. A Névtelen hősök mégsem volt siker.

Utolsó operáját, az István királyt az Operaház megnyitására rendelték meg az idős mestertől, de az csak 1885. III. 15-én szólalhatott meg először. E művében mintegy társszerzőként segített Ferencnek legidősebb fia, Gyula. Az István királlyal Ferenc operateremtő korszaka lezárult.
1887-ben írt ünnepi nyitánya Gyula kézírásában maradt fenn. Ferenc operazenéje az idő múlásával alig vesztett vonzerejéből, de a szövegkönyvek elavultak. Operáinak felújításakor értő szakemberek korszerűsítették a librettókat és bizonyos zenei dramaturgiai változtatásokat is végrehajtottak.


Erkel Ferenc a 19. sz-ban alapított valamennyi zenei intézményünknél vezető, nemegyszer alapító szerepet játszott.
1838-74. a Nemzeti Színház operatársulatának vezető karnagya, majd főzeneigazgatója,
1884-től az Operaház főzeneigazgatója.
1853-tól a Filharmóniai Társaság vezető karnagya, Sándor fia javára mondott le 1874-ben.
1875-87. a Zeneakadémia igazgatója és a felsőbb osztályok zongoratanára.
1858-80. az Országos Magyar Daláregyesület országos karnagya,
1880. után haláláig tiszteletbeli karnagy.

20. sz-i zenénk felvirágzása, intézményeink hatékony működése elképzelhetetlen Erkel Ferenc alapozó munkája nélkül.